Bemutató: 2012. június 29.
Rendező: Seth MacFarlane
Műfaj: vígjáték
Stúdió: Media Rights Capital
Kiadó: Universal Pictures
Hossz: 106 perc
________________________
Hol is kezdjem. Véleményem szerint Seth MacFarlane egy legenda. A mai amerikai szórakoztatásban egyik legnagyobb szerepet vállaló figura, jelen van mint producer, rendező, egyszóval filmgyáros, de emellett egy stand-upos (a jobb fajtából, és itt röviden kitérhetnék a magyar stand-upnak csúfolt valamire, de nem akarom magamra haragítani magyar olvasóimat), és újabban a zeneiparba is belépett, mint egy amolyan 21. századi Frank Sinatra. Egyszóval ezt a legújabb filmjét mindenki remegve várta, egy olyan előzetest kapott, amely pillanatok alatt elérte az 5 milliós nézettséget, így hát nem csoda, hogy a film körülbelül tízszeresét hozta vissza a készítők zsebébe a mozikon keresztül. Tehát innen is üzennék Szirmai Gergőnek, hogy nem, Hollywoodot NEM KELL sajnálni, még mindig pompásan megvan, köszöni szépen, talán nem olyan erősen, mint 30-40 évvel ezelőtt, de ott van azért, ahol kell.
De most akkor ugorjunk is bele a lecsóba. Szerintem ez a film kifejezetten csalódás, talán 2012 legnagyobb csalódása számomra. Én is azok között voltam, akik már áprilisban minden körmüket lerágták az izgalomtól, hogy végre valami új Seth MacFarlane tollából, és nem is akármi. Mint tudjuk MacFarlane a helyzetkomikumok nagy ismerője, elég csak ránézni hogy hányan rajongana a Family Guyért, mert akárhogy nézzük, olyan karaktereket teremtett akik szerethetőek, és szerintem nincs olyan ember, aki ne találna a 11 évad során olyan viccet, amin nem nevetne jóízűen hetek múlva is.
De valamivel nem számolt a fiatal rendező. Hogy amit meg lehet csinálni egy animációs sorozatban, azt egy filmen nem biztos hogy vissza lehet adni.
A történetet talán nem kell bemutatnom, de ha mégis: vegyünk egy Boston közelében lakó fiúcskát, akit kitaszít a világ, még a zsidó gyerek is elküldi, akit épp összevernek, hogy menjen a dolgára, nem kíváncsi rá. Így karácsony estéjén, miután kapott egy aranyos beszélő macit, azt kívánja hogy a maci legyen igazi, és örökké a legjobb barátok maradhatnának. Megjegyzésként mondanám, hogy a film idáig jó. Innentől kezdve ömlik ránk a "fingpoén", az elrontott helyzetkomikum és a túlzott szexuális töltetű viccek. Az ember egyszer nevet rajta, de másodszor megnézi, és elkezdi észrevenni, hogy ami először megnevettette, már régen rossz poén, sőt.
Az igazi problémám a filmmel, hogy borzalmas arányok vannak benne, emellett a különböző stílusok is értelmetlenül jönnek egymás után. Az eleje egy tényleg jó ötlet, kedvesnek indul, persze azonnal kapunk egy MacFarlanetól jól megszokott társadalom kritikát (keresztények megcsúfolása, az amerikaiak elutasító magatartása, a zsidók önsajnáltatása, akik talán még kicsit élvezik is, hogy utálják őket), amit már régen elmondott egyszer mind az American Dad és a Family Guyban is. A Cleveland Showról nem tudok mit nyilatkozni, mert nem láttam, de biztos vagyok benne, hogy az sem több mint a Family Guy, csak több benne a feketékre irányuló poén. Ezután kapunk egy aranyos montázst, amiben bemutatják hogy miként nőttek fel együtt Ted és John, a két főszereplő, és milyen örökké összetartóak. A következő képkocka pedig az, hogy John éppen marihuanát szív a macijával. Nem, ez valahogy nem illik össze. Értem én a felnövés komikumát, de nem annyira vicces mint kéne legyen. Egyáltalán nem.
Emellett sajnos Ted idegesítőbbre sikeredett mint azt MacFarlane kitalálta. Mivel ő maga a szinkronszínésze Tednek, ezáltal a maci átalakul valamilyen bizarr Peter, Brian és Stewie keverékké, mintha maga a színész sem tudta volna eldönteni kihez is hasonlít leginkább. Az elején nagyon Brianes, később már sokkal inkább Stewie lesz belőle, majd megjelenik pár jelenet erejéig Peter hangja, és onnantól pedig váltakozik. Ez talán nem is probléma, ha előtte az ember nem nézett meg 11 évadnyi Family Guyt, de a célközönség egyértelműen ugyanaz, sőt, nagyrészt a film ennek köszönheti a sikerét, hogy ott virít nagy betűkkel az előzetesben is hogy "A FAMILY GUY KÉSZÍTŐJÉTŐL". Emellett sorra felbukkannak Family Guy szereplők (Lois hangja, mint John anyukája, illetve Mila Kunis, aki Meget alakítja a sorozatban), így még jobban keveredik a nézőben, míg végül ha becsukná a szemét, akár azt is hihetné hogy egy Family Guy epizódot néz.
A morális értéke a filmnek nagyon el lett hanyagolva, nem árulok el sokat, hogyha elmondom, a vége egy vérbeli Hollywoodi befejezés, mindenki boldog, minden probléma elintézve, és mindenki boldogan él, míg meg nem hal. Vajon mikor ébred rá Hollywood, hogy a filmipar felnőtt már annyira, hogy ne kelljen örökké visszanyúlni a boldog befejezéshez. Igazából nem a boldog befejezések ellen beszélek, csak az ellen, amikor történik a film során valami drasztikus, szinte visszafordíthatatlan, de hirtelen varázslatos módon megoldódik a probléma. Ez nem csak a Teddel van így. Szerintem az rengeteget dobott volna a filmen, ha az utolsó 10 percet kivágják, és helyette egy 2-3 perces lezáró jelenettel megoldották volna a dolgot. Igaz, nem feltétlenül lett volna vígjáték, de sokkal életszerűbb lett volna a dolog.
Zeneileg MacFarlane keze munkája által megvan a maga varázsa, a zenék passzolnak a képekhez, kifejezetten jók, de semmi extra, nem fogható a How to Train your Dragonhoz.
Többet nagyon nem is lehet mondani a filmről. Összegezzünk:
Egyszer nézhetős film, valami nagyon fáradt délutánra való, amikor semmihez sincs kedved, mint benyomni valami hülyeséget, még nem is kell odaszögelve lenned a monitor elé, akkor is pont azt nyújtja ami kell: bugyuta, agyzsibbasztó 2 órát. Ne nézzétek egyedül semmiképp sem, ez tipikusan egy kanfilm, a lányoknak nem is igazán ajánlanám, maximum sok fiú társaságában, de arra jó hogy pár sör mellett haverok között megnézhető. De lehet hogy a film felénél ki lesz kapcsolva és inkább dumálni fogtok, vagy valami mást csinálni. És szigorúan 13-14 év fölött ajánlanám, nem mintha félteném a mai 12 éveseket, csak egyszerűen nem értenék az egészet, esetleg rossz ötletet kapnának a partizás fogalmáról.
Pontszám: 6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése