Alien Autopsy

Bemutató: 2006. Április 7.

Rendező: Jonny Campbell

Műfaj: tudományos-fantasztikus vígjáték dokumentum film

Stúdió: Warner Bros.
Kiadó: Warner Bros.

Hossz: 95 perc

________________________

A világot jó párszor átejtették már. Természetesen olyan dolgokkal, amikkel lehet, amit akármikor elhisznek: valami olyasmivel, amit nem ismernek, de érdeklik őket. A 90-es években, emlékszem, még ha kisgyermek is voltam, egész irodalom-ág, sőt, (már-már nevezhetnénk tudományágnak) alapult az úgynevezett UFOkra, és annak utasaira, a marslakókra, és az egyéb földönkívüli élőlényekre. A csapból is ez folyt, már előtte is természetesen, és ez Alien Autopsy ide vagy oda, a mai napig izgatja az embereket. De hogyne izgatná, hiszen lassan naponta fedezünk fel új galaxisokat, naponta bizonyítjuk be, hogy a világegyetem sokkal bonyolultabb annál, hogy egyedül legyünk rajta, de életre, magára nem bukkanunk. Pedig hogy várjuk az idegenek megjelenését!

A film tulajdonképpen egy dokumentum film. A film elején felvillanó szöveg, a jól ismert "igaz történet alapján", itt valóban igaz. 1995-ben, Ray Santilli nyilvánosságra hozott egy 17 perces, fekete fehér, néhol töredezett filmet, "idegen boncolás" néven, és állították, hogy a film egy valódi idegen boncolását mutatja be. Természetesen hatalmas szenzációt keltett a világon ez a film, minden ország magáévá akarta tudni a filmet, és minden ország televíziói hatalmas pénzeket fizettek neki, hogy eladja azt a bizonyos felvételt. 95-ben minden erről szólt: van élet a földön kívül! Ám 2006-ban Santilli és régi barátja, akivel a filmet nyilvánosságra hozták Gary Shoefield, beismerték: a film valójában csak részben igaz. Állították, hogy pár képkocka igaz volt az egészből, és amit ez a film, az Alien Autopsy bemutatott, az mind igaz. Míg 2006-ban Santillit és Shoefieldet mindenki csalónak és hamisnak nevezte, a felvétellel együtt, a készítők váltig állították, hogy ez csak egy úgynevezett "reprodukció", egy feldolgozása annak, amit ők valójában láttak, és megvettek 30.000 dollárért. Nos, hogy mi az igaz, valóban létezik-e ilyen felvétel, fene se tudja, sose fogjuk megtudni. Ha létezik is, azóta nem jöttek társukért a II. világháború óta a földönkívüliek. Azt a mai technológiával már rég észrevették volna.

A film tulajdonképpen valóban Santilli és Shoefield elbeszélése alapján készült, és mindenki döntse el magában, hogy ki mit hisz el belőle, az egész két nagyon (természetesen a földönkívüli életben) hívő ember agyszüleménye, vagy valóság.

Nekem egyébként nagyon tetszett. Nem csak azért, mert nagyon kedves kis vígjáték, amin bár nem fogunk fetrengeni a röhögéstől, és nem fogunk könnyeket ejteni, és talán száz százalékig lekötni se fog minket, jót fogunk mosolyogni, és egy könnyed délutáni filmnek tökéletes. Ami inkább megfogja az embert, hogy valóban megtörtént, majdnem minden a filmben. Az üzenete, hogy mennyire könnyen, mennyire akárki átverhette az embereket akkor, '95-ben, amikor még valóban nem volt ennyire fejlett a filmipar. Hiszen végülis egy kézikamerával vették fel az egészet, egy sima bérlakásban, közönséges emberek. Még csak nem is egy hatalmas összeesküvésről beszélhetünk, még ha akarnánk se, mint ahogy sokan a holdra szállásnál tették. El kell fogadnunk, hogy valóban ennyire könnyen befolyásolhatnak minket, egy kis ész és arc kell az egészhez.

Igazából a filmben ezen kívül semmi rendkívüli nincs, nem is volt az életem filmje életérzésem tőle, de több szempontból talán kicsit elgondolkoztatja az embert. Az egyik az egész földönkívüli dolog, a másik pedig az emberi hiszékenység. Egyébként a neten megtalálható az eredeti boncolásos felvétel, és valóban igen jóra sikeredett, de a film után valóban nevetségessé válik az egész, hogy valóban elhitték az ilyesmit az emberek.

Engem egy régi könyvemre emlékeztetett, amit ugyancsak a '90-es években adtak ki, és ma beleolvasgatva nagyobb butaságokat össze se lehetne hordani, mégis akkoriban ebben hittek az emberek.

Egyébként rendkívül sok ilyen jelenséget megmagyaráztak, a kedvencem, amikor egy ember állította, hogy szellemeket vett fel a kamerájával, mikor is kiderült, hogy az a szellem nem volt más, csak a lencsevédőnek a zsinórja, ami lengett a lencse előtt, mert annyira izgatott volt az, akinek "sikerült" lefotózni a szellemeket. Nevetséges.

Zenéjében hangulatos, leginkább egy Shrekből ismert szám a legemlékezetesebb, egyébként Murray Gold füleit és kezeit dícsérhetjük a zenével. A másik hangulatos zene az is egy ismert szám feldolgozása, ami a Sweet Harmony címet viseli.

Összességében jó kis móka volt ez a film, sok rosszat nem tudok elmondani róla, még ha nem is lett túl nagy siker, sőt, szinte senki se hallott róla, azért aki szereti az ilyen UFOs történeteket, annak ajánlom figyelmébe. Persze itt UFOk nem fognak lövöldözni egymásra lézerrel, és nem hódítják meg az idegenek a földet. Azoknak ott a District 9.

Pontszám: 6/10