Push - Az Energia

Bemutató: 2009. február 6.

Rendező: Paul McGuigan

Műfaj: science-fiction thriller

Stúdió: Icon Productions

Kiadó: Summit Entertainment

Hossz: 111 perc
______________________________

Mindig is izgatta az emberek fantáziáját, hogy mi van akkor, ha valójában élnek közöttünk más fajta emberek, akik különleges képességekkel rendelkeznek. Legjobb sikeres példa erre a Harry Potter sorozat, ott is az a legnagyobb feltételezés, hogy a varázslók élnek köztünk, de mi, muglik, ebből mit se veszünk észre. Sose volt rossz befektetés ilyen filmet csinálni vagy könyvet írni. A Push című film is ennek az alapjára épít, és ez lett volna benne a fő attrakció - amihez persze egy nagyon látványos körítés párosult.

A történet nem is annyira új dolog, mint elsőre tűnik, természetesen egy hatalmas összeesküvés elmélettel kezdődik az egész: létezik egy emberhez hasonló faj, ahol különböző képességekkel születnek emberek. A második világháború alatt azonban a nácik begyűjtötték ezeket az embereket, és kísérletezni kezdtek rajtuk, hogy felerősítsék a képességeiket, és ezzel egy olyan hadsereget állítsanak össze, amivel a világot le lehet igázni. A háborúban elbuktak a németek, de az amerikaiak kezére került ez a titok: folytatták azt, amit a nácik elkezdtek, és tovább kísérleteztek ezeken az embereken. Ezek a kísérletek egészen a napjainkig folytatódtak, eredménytelenül, mert a vakcináktól, amiket beadtak ezeknek a különleges embereknek, ahelyett, hogy valóban felerősítette volna az erejüket, megölték őket.

Itt kezdődik el a történet, amikor egy lány túléli a vakcina beadását, de pánikrohamot kap, és elmenekül az erődítményből. Ezután ismerkedhetünk meg a filmünk főhősével, Nick Granttal, aki egy Mover. Ez egy telekinetikus képességet ad neki, az elméjével tudja mozgatni a tárgyakat, de mint kiderül, elég gyengén tudja még ezt használni. Kínában éli az életét, amikor két Sniff belébotlik, akik annak a társaságnak dolgoznak, amelyik begyűjti a világból a különleges képességű embereket, hogy aztán kísérletezzenek rajtuk. A Sniffek képessége, hogy rendkívül erős a szagló és tapintó képességük, tehát ha valamit megszagolnak, és megtapintanak, látják, hogy az a tárgy eddig hol járt, ki csinált vele, mit, és akármikor megtalálják később azt a szagot, akárhol is jár az ember, aki kiadta. Ezek megfenyegetik Nicket, hogy ne menjen semmit se tenni, mert tudják hol van, és elkapják és megölik, ezen kívül egy lányt keresnek, akiről persze Nick nem tud semmit. Mikor végre távoznak a váratlan vendégek, főhősünk így se nyugodhat, egy 13 éves forma kislány jön be hozzá és helyezi magát kényelembe: elmondása szerint ő egy Watcher, akiknek a képessége hogy látják a jövőt, de ez nem ilyen egyszerű, mert a jövő folyamatosan változásban van. A lány elmondja, hogy meg kell találniuk egy táskát, amiben benne van az a dolog, amivel az egész rendszert tönkre lehet tenni. Persze Nick először nem hisz neki, ám később belenyugszik, hogy ő lehet az, aki megmenti a szuperemberek sorsát.

A film még rengeteg szuperemberi képességet sorol fölt, mint a Pusherek, akik másik gondolataiba tudnak belemászni, és emlékeket tudnak beültetni másoknak, vagy rá tudnak venni végülis akármire akárkit. Vannak még a Shifterek, akik tárgyakat olyanná tudnak változtatni, amilyenre akarják, persze egy más shifter ezt vissza tudja változtatni. A Wiperek emlékeket tudnak kitörölni, akár valós, akár hamisakat. A Shadowok el tudnak tüntetni embereket vagy tárgyakat Sniffek elől, de nagyon erős képességű Shadowok még Watcherek elől is elrejthetnek dolgokat. A Bleederek magas hanghullámokat tudnak kibocsátani, ezzel akár elpattintva minden eret egy emberben. És az utolsó a filmben megjelent szuperember képesség az a Stitchek, akik az elméjükkel tudnak gyógyítani, de akármilyen hatalmas sebeket akár.

A film szerintem nagyon elmésre sikeredett, nekem nagyon tetszett az egész történet, a sok féle képesség, de inkább egy játék formájában tudnám elképzelni az egészet, bár való és igaz, hogy ennyire sokrétűen és látványosan egy játék nem adta volna vissza a feelingjét. Igazából nincs benne semmi forradalmi, vagy hatalmas ötlet, de így is bőven elég jó az egész, hogy akár többször is meg lehessen nézni.

Igazából úgy van befejezve a film, hogy akár több folytatást is kaphatna, de eddig úgy néz ki, hogy egy sorozatot fognak csinálni belőle, bár ettől kicsit irtózom, mert nem egyszer láttunk már olyat, hogy egy nagyon jó filmből, egy rendkívül gyenge sorozatot sikerült összehozni, de az is igaz, hogy sorozat formájában is megállná a helyét, de csak akkor, ha ugyanezzel a szereplő gárdával forgatnák le.

Furcsa, hogy mennyire gyenge értékelést kapott a kritikusoktól általában, de nekem akkor is egy nagyon jó élmény volt ezt végignézni. Ajánlom mindenkinek egy esti kis akciós filmnek, ahol van sok izgalom és hatalmas megoldások.

Pontszám: 8/10

Alien Autopsy

Bemutató: 2006. Április 7.

Rendező: Jonny Campbell

Műfaj: tudományos-fantasztikus vígjáték dokumentum film

Stúdió: Warner Bros.
Kiadó: Warner Bros.

Hossz: 95 perc

________________________

A világot jó párszor átejtették már. Természetesen olyan dolgokkal, amikkel lehet, amit akármikor elhisznek: valami olyasmivel, amit nem ismernek, de érdeklik őket. A 90-es években, emlékszem, még ha kisgyermek is voltam, egész irodalom-ág, sőt, (már-már nevezhetnénk tudományágnak) alapult az úgynevezett UFOkra, és annak utasaira, a marslakókra, és az egyéb földönkívüli élőlényekre. A csapból is ez folyt, már előtte is természetesen, és ez Alien Autopsy ide vagy oda, a mai napig izgatja az embereket. De hogyne izgatná, hiszen lassan naponta fedezünk fel új galaxisokat, naponta bizonyítjuk be, hogy a világegyetem sokkal bonyolultabb annál, hogy egyedül legyünk rajta, de életre, magára nem bukkanunk. Pedig hogy várjuk az idegenek megjelenését!

A film tulajdonképpen egy dokumentum film. A film elején felvillanó szöveg, a jól ismert "igaz történet alapján", itt valóban igaz. 1995-ben, Ray Santilli nyilvánosságra hozott egy 17 perces, fekete fehér, néhol töredezett filmet, "idegen boncolás" néven, és állították, hogy a film egy valódi idegen boncolását mutatja be. Természetesen hatalmas szenzációt keltett a világon ez a film, minden ország magáévá akarta tudni a filmet, és minden ország televíziói hatalmas pénzeket fizettek neki, hogy eladja azt a bizonyos felvételt. 95-ben minden erről szólt: van élet a földön kívül! Ám 2006-ban Santilli és régi barátja, akivel a filmet nyilvánosságra hozták Gary Shoefield, beismerték: a film valójában csak részben igaz. Állították, hogy pár képkocka igaz volt az egészből, és amit ez a film, az Alien Autopsy bemutatott, az mind igaz. Míg 2006-ban Santillit és Shoefieldet mindenki csalónak és hamisnak nevezte, a felvétellel együtt, a készítők váltig állították, hogy ez csak egy úgynevezett "reprodukció", egy feldolgozása annak, amit ők valójában láttak, és megvettek 30.000 dollárért. Nos, hogy mi az igaz, valóban létezik-e ilyen felvétel, fene se tudja, sose fogjuk megtudni. Ha létezik is, azóta nem jöttek társukért a II. világháború óta a földönkívüliek. Azt a mai technológiával már rég észrevették volna.

A film tulajdonképpen valóban Santilli és Shoefield elbeszélése alapján készült, és mindenki döntse el magában, hogy ki mit hisz el belőle, az egész két nagyon (természetesen a földönkívüli életben) hívő ember agyszüleménye, vagy valóság.

Nekem egyébként nagyon tetszett. Nem csak azért, mert nagyon kedves kis vígjáték, amin bár nem fogunk fetrengeni a röhögéstől, és nem fogunk könnyeket ejteni, és talán száz százalékig lekötni se fog minket, jót fogunk mosolyogni, és egy könnyed délutáni filmnek tökéletes. Ami inkább megfogja az embert, hogy valóban megtörtént, majdnem minden a filmben. Az üzenete, hogy mennyire könnyen, mennyire akárki átverhette az embereket akkor, '95-ben, amikor még valóban nem volt ennyire fejlett a filmipar. Hiszen végülis egy kézikamerával vették fel az egészet, egy sima bérlakásban, közönséges emberek. Még csak nem is egy hatalmas összeesküvésről beszélhetünk, még ha akarnánk se, mint ahogy sokan a holdra szállásnál tették. El kell fogadnunk, hogy valóban ennyire könnyen befolyásolhatnak minket, egy kis ész és arc kell az egészhez.

Igazából a filmben ezen kívül semmi rendkívüli nincs, nem is volt az életem filmje életérzésem tőle, de több szempontból talán kicsit elgondolkoztatja az embert. Az egyik az egész földönkívüli dolog, a másik pedig az emberi hiszékenység. Egyébként a neten megtalálható az eredeti boncolásos felvétel, és valóban igen jóra sikeredett, de a film után valóban nevetségessé válik az egész, hogy valóban elhitték az ilyesmit az emberek.

Engem egy régi könyvemre emlékeztetett, amit ugyancsak a '90-es években adtak ki, és ma beleolvasgatva nagyobb butaságokat össze se lehetne hordani, mégis akkoriban ebben hittek az emberek.

Egyébként rendkívül sok ilyen jelenséget megmagyaráztak, a kedvencem, amikor egy ember állította, hogy szellemeket vett fel a kamerájával, mikor is kiderült, hogy az a szellem nem volt más, csak a lencsevédőnek a zsinórja, ami lengett a lencse előtt, mert annyira izgatott volt az, akinek "sikerült" lefotózni a szellemeket. Nevetséges.

Zenéjében hangulatos, leginkább egy Shrekből ismert szám a legemlékezetesebb, egyébként Murray Gold füleit és kezeit dícsérhetjük a zenével. A másik hangulatos zene az is egy ismert szám feldolgozása, ami a Sweet Harmony címet viseli.

Összességében jó kis móka volt ez a film, sok rosszat nem tudok elmondani róla, még ha nem is lett túl nagy siker, sőt, szinte senki se hallott róla, azért aki szereti az ilyen UFOs történeteket, annak ajánlom figyelmébe. Persze itt UFOk nem fognak lövöldözni egymásra lézerrel, és nem hódítják meg az idegenek a földet. Azoknak ott a District 9.

Pontszám: 6/10

The Social Network - Social Network: A közösségi háló

Bemutató: 2010. október 1.

Rendező: David Fincher

Műfaj: dráma

Stúdió: Relativity Media

Kiadó: Columbia Pictures

Hossz: 121 perc

_____________________________

Manapság, az emberek első dolga, mikor hazaérnek, hogy bekapcsolják a számítógépüket. Ezt általánosan mondhatjuk, a civilizált emberiség 70%-ára. Ezek az emberek közül 90% felmegy az internetre azon nyomban, és közülük nem hiszem hogy hazudnék, ha azt mondanám hogy több mint 80%-uk megnézi a Facebookját. Életük részévé vált, összekapcsolja az embereket a nap 24 órájában, a hétnek mind a 7 napján. Ezen vitázhatnánk, hogy ez társadalmilag hogy alakítja az embereket, de sem a filmünk nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, és én sem erről írok jelenleg. De abban biztos vagyok, hogy a Facebookról filmet csinálni, az egy milliós ötlet.

A film valahol egy furcsa krimi, de szó sincs gyilkosságról, szó sincs detektívekről, ezért a dráma besorolást kapta, mert valóban sok felkavaró érzelem is megjelenik a filmben, miközben meghatározhatatlan dologról szól az egész. Talán a Facebook születéséről, de még ez se teljesen igaz. Egy cég felemelkedése? Egy véletlen folytán való meggazdagodás? Egy új "Bill Gates" születése? A tökéletes közösségi oldal létrejötte? Ki tudja. Ki tudja.

A film sikerét még az is okozhatja, sőt, okozza, hogy olyan dologról szól, olyan dolog áll a középpontban, amely mindenkivel történik. Nem olyan, mint a Sylvester Stallonés filmekben, amiben tudjuk jól hogy sosem fog velünk megtörténni, és terminátorok se leszünk soha. Persze ez nem elég, hiszen elég sok olyan film létrejött már, sokkal sikertelenebb filmek, amelyek ugyanúgy akármelyikünkkel megtörténhetne, de ez a film abban más, hogy ez ma szól, nekünk. Egy olyan dologról, ami a mindennapjaink része. Olyan, mintha az evésről szólna, vagy a fürdésről, esetleg a házi feladat írásáról. Ennél mégiscsak izgalmasabb, mivel ez a dolog, ez esetben a Facebook ráadásul még egy olyan dolog, amit kedvelünk, amihez hozzászoktunk, pontosabban rászoktunk. És manapság ki ne akarna elmenni a "Facebook" filmre?

A történet, ami tulajdonképp a Facebook keletkezését mutatja be lépésről lépésre, Mark Zuckerberg főszereplésével (természetesen nem ő a színész), két különböző tárgyalásba van beleillesztve, ahogy a felperesek és az alperes, Mark, vagy épp az ő ügyvédeik elmesélik a történetet. Természetesen nem lehet a történetet elmesélni, hiszen leírva unalmassá, értelmetlenné válna az egész, ha valakit tényleg érdekel egy ilyesmi film, haladéktalanul nézze meg.

Az egész filmnek emellett van egy furcsa világa. Egy fajta kissé nyugodt, mégis rengeteg emberi érzelemmel telt világa. De valahogy Markot is így láthatjuk a filmben, egy nyugodt zseni, akiben valószínűleg belül az érzelmek világháborúja dúl, de ezt nem teszi nyilvánossá. De ezt képi világában is megtapasztalhatjuk, zenéjében végképp. A zene amúgy nagyon érdekes részét alkotja a filmnek. Trent Reznor és Atticus Ross munkája szépen, halkan csusszan be a képek alá, drámaibbá téve a képsorokat. A zenéje kicsit engem a futurisztikus muzsikára, az ilyen számítógépekhez illő zenére emlékeztet, de ne gondoljunk nagyon éles electro hangokra, vagy hasonlókra, mert erről szó sincsen. Kicsit ez is elmagyarázhatatlan, de persze lehet hogy csak a zeneműfaj ismereteim hiányosak.

Bár a film tele van érzelmekkel is, magából a nézőből, néhol ámulaton kívül sok mély érzelmet, nem vált ki. Legalábbis akkorát, hogy miután az ember feláll a székből, és kimegy az ajtón utána még benne éljen a film alatt tapasztalt, megértett dolgok. Legalábbis esetemben ez így történt.

Összességében a film jó, bár engem közel sem fogott meg annyira, mint ahogy azt elvárhattam volna. Talán épp ez is volt a baj, hogy eleve elvárásokkal mentem neki ennek a filmnek, hiszen nagyon jó értékeléseket kapott neves kritikusoktól. Tematikájában a film kiváló, hisz ahogy mondtam, egy ilyen filmre, aminek az is lehetne a neve hogy Facebook, arra mindenki elmegy, és reklámozásban is zseniális, ilyen szövegekkel, mint amit a plakátján láthatunk: "Nem szerezhetsz 500 millió barátot, anélkül hogy ne szereznél pár ellenséget is". Ez is egy olyan plakát, amit ha meglátok a suliba menet az utcán, már délután váltom a jegyet a moziban.

Hát igen, sokszor csak ezen múlik egy film sorsa. Nem azt mondom, hogy nem érdemli meg azt a helyezést, amit kapott, de nem egyszer láthattunk már olyan zseniális filmeket, sorozatokat, amiket aztán töröltek, vagy egyszerűen pár hónapnál tovább nem húzta. (Kimondva: a Pushing Daisies című sorozatra gondolok.)

Pontszám: 6/10

Despicable Me - Gru

Bemutató: 2010. Július 9.

Műfaj: animációs vígjáték

Rendező: Pierre Coffin

Stúdió: Illumination Entertainment

Kiadó: Universal Pictures

Hossz: 95 perc

_____________________________

A Despicable Me a semmiből jött, váratlanul, kiszámíthatatlanul. Egyik napról a másikra hallottunk róla, a minionokról és a hosszú orrú "főgonoszról". Az Illumination Entertainment egyszerűen csak betört a piacra, szárnypróbálgatás nélkül. Végülis a jó minőségű animációs filmek piaca igencsak vérszegény, tehát sosem árt egy-egy újabb filmek cég, hiszen amit érdemes megemlíteni, azok mindössze 4-en vannak: a Disney Animations (Meet the Robinsons, Bolt), a Pixar (Wall-E, Toy Story, Up), a Dreamworks Animatons (Shrek, How To Train Your Dragon), és a Blue Sky Studios (Ice Age). Miközben a fejünk mellett suhantak el a hasonló címek mint hogy How To Train Your Dragon, Toy Story 3, és Megamind, természetesen a fenti filmkészítő cégektől, a Despicable Me nagy sikert ért el a maga kategóriájában. Ha csak a bevételt nézzük, 2010 hetedik legsikeresebb filmjéről beszélünk! De lássuk, mi is ennyire jó ebben?

A történet a szokásos hősös történetek ellentettjével kezdődik: itt nem a hősökről szól a mese, hanem a gonosztevőkről, és nem a különböző hősök mérik össze az erejüket, hanem mindenki próbál minél nagyobb gaztettet elkövetni. Így esik meg, hogy valaki ellopja a Kheopsz piramisok egyikét. Természetesen senki se tudja hogy történt és mi történt, ezért a sajtó, a rendőrség, a titkosügynökség, mindenki széttárt karokkal ül, és nem tud mit tenni: ki volt ez a hatalmas gazember, és mi lesz a következő lépése? Ekkor ismerkedhetünk meg Gru-val is, a történetünk főszereplőjével, aki egy gazember... szeretne lenni, mindenesetre. Nem igazán jön neki össze az élet, minden amit eddig elért, hogy a Times Square-ről sikerült ellopnia egy hatalmas kivetitőt, amin a foci mérkőzéseket szokták nézni az emberek. Emellett sikerült ellopnia a Szabadság szobrot, és az Eiffel-tornyot - csakhoz ezeknek is csak a las vegasi utánzatát. Tehát nem valami sikeres bűnöző. Tehát őt se érinti egészen jól az, hogy valaki csak úgy ellopott egy piramist egyiptomból, ezért ki is eszeli a hihetetlenül jó tervét: lekicsinyíti a holdat, és elrabolja azt! Így mindenki rá fog jönni, hogy mekkora gonosztevő is ő. Ám bonyolodnak a dolgok, mert a kicsinyítő gépét ellopja egy új és fiatal főellenség, Vektor. Így nincs más választása, mint elmenni Vektor házához, és visszalopni a gépet, csak hogy a fiatal gonosz házába bejutni lehetetlenség. Minden módon túljár Gru eszén. Mikor főszereplőnk épp felhagyna mindennel, három árva kislány érkezik, hogy sütit adjon el Vektornak, és gond nélkül bejutnak. Ekkor Grura rátalál a felismerés: három kislány kell neki, hogy bejusson abba a házba! Így hát Gru örökbe fogadja a három kislányt, hogy visszalopja a kicsinyítő gépezetét.

Sajnos a filmet nem láttam moziban, így nem tudok véleményt mondani a 3D-s élményről. Volt pár jelenet ahol el tudtam képzelni, milyen érzés lehetett, de szerintem így is épphogy élvezhető volt.

Hogy mit szerettem ebben a filmben? Tény, hogy a Toy Story zöldikék szerű sárga Minion-ok, Gru "unokatestvérei" nagyot dobtak a film hangulatán, de persze egyértelmű volt pár jelenet velük. Egyébként nem sokkal többek, mint amit a Toy Storyban láthattunk: sok, majdnem egyforma magas hangon beszélő idegen lény. És sok humor forrása is. De ezen kívül talán a mondani valója, amit szavakba önteni nehéz lenne, klisék felhasználása nélkül. Volt pár nagyon megható jelenet is a filmben, mint amikor Gru mesét mond a kislányoknak, vagy ahogyan a három kislány meglágyítja a gonoszunk szívét...

A képi megoldások egészen szépek voltak, ahogy azt el is várhatjuk egy 2010-es animációs filmtől, ezen nincs mit ragozni. Elégedett voltam vele, legtöbb helyen.

A zene. Én személy szerint nem voltam oda és vissza tőle. Bár Hans Zimmer, akiről jól tudjuk, hogy a mai Hollywoodi filmek Mozartja és Beethovenje, de az is igaz, hogy több olyan filmje van, amiben nem tudta a maximálisat nyújtani. Végső soron, van pár fülbemászó dallam, de gyorsan megunható az is.

Összességében ez a film a semmiből előre tört, egy nagyon ígéretes cég első projektje. Megvannak a maga hátulütői, és megvannak a maga csodálatos pillanatai is, de még sokat kell tanulni az Illumination Entertainmentnél hogy egy Pixar szintre fejlődjenek.

Pontszám: 7/10

Osmosis Jones

Bemutató: 2001. Augusztus 10.

Rendező: Bobby és Peter Fallery

Műfaj: Sci-fi élőszereplős és animációs film

Stúdió: Warner Bros. Animation

Kiadó: Warner Bros. Pictures

Hossz: 95 perc

_________________________________

Talán még emlékszünk gyerekkorunkból a jó öreg félanimációs filmekre, mint a "Space Jam", vagy a "Who Framed Rabbit Roger?". Manapság egyre kevesebb ilyen film készül, ahol az élőszereplőket beleteszik egy rajzolt-mese világba, vagy épp fordítva. Bár az animáció a filmek világában lassan elfogadottá és természetessé válik, hisz melyik filmben ne lennének animációs robbanások, robotok, és pisztolylövések? Ezt már a '70-es évektől folyamatosan láthattuk a filmiparban. Egy ilyen töréspontnak talán épp a méltán híres '77-es Star Wars-t tartják. De mégis, ha megnézzük akár csak ennek a filmnek a plakátját, érthetitek, miről beszélek, melyik fajta rajzolásról és melyik fajta animációról.

De mi is ez az Osmosis Jones? Egy lassan 10 éves film, amely rendkívül aranyosan mutatja be a testünk örökös küzdelmét az ellen, ahogy élünk, ahogy eszünk, ahogy nem mozgunk. Talán oktató filmnek is elmenne, de azért nem mindennapi dolgok is történnek benne. De térjünk rá, a szokásos sorrendre, a történetről pár szó:

Filmünk egyik főszereplője, a "Szervezet", Frank, aki egy teljesen tönkrement ember. Táplálkozása borzasztó, semmit se sportol, mozog, és egyetlen örömét a sült csirkeszárnyakban leli. Neki van egy tünemény kislánya, Shane, aki inkább apja anyja lehetne, úgy gondoskodik és törődik vele. A film elején Frank egy tojást akar megenni, amikor az állatkerti majom kiveszi a kezéből, ezért majdhogynem összeverekedik vele, és miután leesett az a földre, a "szervezetünk" csak úgy simán megeszi a földről. Itt kezdődik el az animáció része a filmnek, ami folyamatosan visszavált a valóságba. Megismerhetjük Osmosis Jones-t, egy fehérvérsejtet, akinek minden vágya hogy hatalmas rendőr legyen, mint ük-ük apjától fogva mindenki a családban. Csak egy a baj. Osmosis egy picit öntörvényű, és nem nagyon szereti az utasításokat, és mint tudjuk, ez egy rendőrnél nem igazán professzionális. Így elég hamar bajba is kerülhet, ezért segítségére küldik Drixet, a megfázás elleni gyógyszert, akivel természetesen rögtön elkezd versengeni, és mindent jobban akar tudni. Kiderítik, hogy valami egészen durva vírus került Frank szervezetébe, és arra készül, hogy megölje Franket... Hát ideje akkor összefogni, és kiírtani ezt a kórokozót a szervezetből.

Nekem rendkívül tetszett az egész térbeli megoldás, ahogy a szervezet leginkább egy városra hasonlított, megvoltak a maga sötét, bűnözővel telt kerületei, és az "Agy"ban található hatalmas Penthouseok, egy Cápamesés idézettel élve: "A korall csúcsa". Igazából annyi jó, ötletes megoldás volt benne, ahogy párhuzamot hoztak a mai világunk problémái, és az általános életmódunk problémái között, hogy felsorolni is lehetetlen, leginkább megnézni érdemes ezt a filmet! Valóban azon kívül, hogy egy jobb akció-vígjátéknak is elmenne, mélyebb értelmet is lehet benne találni, sőt. Erős politikai bírálás van benne, erős társadalmi kritika, bár nem olyan egyértelműen, mint mondjuk egy Family Guyban.

Képi megoldások fantasztikusak, nekem valahogy mindig is tetszett, ez a egy filmen belül rajzfilm és élőszereplős film, de talán csak a még ki nem élt gyermeki lelkem miatt. Ezt megint csak látni kell, hiszen túl szokatlan ahhoz, hogy csak így el lehessen magyarázni. Ügyes, és jó megoldások vannak benne, az biztos, és rendkívül kreatív!

Zenei világa sajnos egyáltalán nem sikerült jól. Sémazenék, olyan muzsika, amit minden második akció filmben megtalálhatunk, nekem személy szerint egyáltalán nem tetszett. Igaz, nem egy Hans Zimmer készítette vagy egy John Powell, de akkor is. Erre az egyre nagyon kényes vagyok és sznob.

Egyetlen hátránya csak az egész filmnek a történetvezetése. Néha túl gyors és indokolatlan kanyarokat vesz, és fölösleges "akciófilmséma" köröket játszanak le benne. Akármennyire ötletes, sok helyen hiányos is volt, például az sosem derül ki, hogy a főgonosz végül milyen vírus is volt. Mégha nem is ez a legfőbb tanulság a filmben, mégis fontos láncszem lett volna, ilyen luxust nem engedhetnek meg maguknak a filmgyártók.

Összességében élveztem a filmet, bár nem jöttem tőle extázisba, nem ütöttem a falat se nevetésemben, nem sírtam el magam, mert hatott meg. Jó volt, inkább átlagos.

Pontszám: 6/10