2011. augusztus 7., vasárnap

Rio

Bemutató: 2011. március 22.
Műfaj: animációs kaland
Rendező: Carlos Sandalha
Stúdió: Blue Sky Productions
Kiadó: 20th Century Fox
Hossz: 96 perc
__________________________

Brazíliában mindig színes a világ. Ott van minden, az esőerdő, a színes madárkák, buli, napsütés, napbarnított lányok, tengerpart, hatalmas hegyek, és Rió, és a riói karnevál. Valami mindig van Brazíliában, ott mindig nagy a nyüzsgés, ezt mi, emberek is látjuk. De vajon milyen ez az egész az ott élő állatok szemszögéből? Nekik is nagy a buli?
Úgy tűnik hogy igen, mivel a film elején a kicsi Blu (magyarul Azúr) akarat nélkül is, de már álmából fölkelve is azt látja, hogy hatalmas buli van a környező fákon madarak közt, egészen addig, amíg ki nem derül, hogy csapdák vannak mindenhol elrejtve, és ketrecek várják a madarakat. Blu ijedtében kiesik a fészekből, és őt is megtalálják. Szegény azúrkék arapapagájunk első útja Rióból nem máshova mint az Amerikai Egyesült Államok határára, Minnesotába vezet. Ám, Blu még így sem egészen oda jut, ahova kéne, mert még az őt szállító teherautóból ki is esik, de szerencséjére egy helyi kislány találja meg, és magához veszi. Nagyon megszeretik egymást, és Blu végigkíséri a lány elkövetkezendő 14 életévén, amikor is Linda könyvesboltjába benyit egy brazil madár őrült, és egyben madárorvos, Tulio, azzal, hogy Lindának és Blunak azonnal Brazíliába kell jönnie, mert találtak egy nőstényt a fajtájából, és az azúrkék arapapagájok a kihalás szélén állnak, így rendkívül fontos hogy a két madár találkozzon, mert mert kell menteni a fajt. Rövidebb rábeszélés után Linda bele is megy a dologba, és már repülnek is Brazília felé. Ám mint kiderül Blunak madár létére van pár furcsa dolga. Egyik az, hogy érti az emberek nyelvét, tud olvasni, és kávézik, a másik az, hogy nem tud repülni. Igaz, érthető, hiszen szegényke sosem élt olyan környezetben, hogy meg kelljen tanulnia. Így találkozik ő Jewellel (magyarul Csili...) a fajtájából az egyetlen nősténnyel. Persze Jewel egy kifinomult nő, Blu se gondolhatta komolyan, hogy csak úgy párosodnak amint meglátják egymást, már csak azért sem, mert Jewel azt vallja, hogy innen ki kell szabadulni, és gyűlölni kell az embereket, mert bezárják őket ketrecbe, míg Blunak ezzel semmi baja, sőt, kifejezetten szereti, hogy minden elérhető távolságban van. Ám az éjszaka folyamán betörnek és elrabolják a két madarat csempészek. Így a két utolsó példány a fajukból, Blu és Jewel egy bilincset is kapnak, nehogy messze kerüljenek egymástól. Ám rövidesen Blu műveltségének és fizikában jártasságának köszönhetően kiszabadítja magukat a fogságból, és elkezdődik a két szegény azúrkék arapapagájnak a története, a nagy Rio de Janeiroban, egy madár, aki nem tud repülni, és egy madár, akinek nincs más vágya mint repülni, és visszamenni az otthont nyújtó esőerdőbe.
Lényegében a film nem nagy durranás. Lehet, csak ez is arra a sorsra jutott, mint a Tökéletes Trükk, túl sokat vártam tőle. Kedves kis kalandsztori, néhol romantikus, néhol nagyokat röhögsz rajta, néhol izgulsz, de nem több ennél.
Viszont a zene. Na most a zenét ismét sikerült nagyon durván eltalálni. Kezdjük ott hogy John Powell. Ez már magában lassan egy olyan névvé válik mint Hans Zimmer, de azért ahhoz még fiatal a bácsi. Lényegében nagyon ütős kis samba az egész, nagyon kellemes, és tényleg úgy érzed magad néhol mintha egy óriási partyba csöppennél, buli van, karnevál van, fesztivál van, szóval uzsgyi ropni. No azt hozzá kell tenni, hogy két elég ismert énekes is szerepel a filmben, mint will.i.am (Black Eyed Peas egyik énekese), és Jamie Foxx. Ezek a mai zenék, amik a filmben mint betétdal élnek, rendkívül hangulatossá és pörgőssé teszik az egészet, emiatt nem mondom rá hogy rossz film. Tehát azt kell mondjam hogy a zenéje mentette meg a szememben attól, hogy ne legyen egy "egyéjszakás kaland". A zenéjét azelőtt is hallgattam, mielőtt láttam a filmet, és utána is sokat hallgatom.
Más nagyon pozitív dolgot nem tudok a mentségére felhozni, talán azt, hogy a képi világa gyönyörű. Tényleg nagyon színes, dekoratív, és nagyon fel van turbózva. De ennyi. Sajnos nem sikerült most akkorát alkotnia a Blue Sky-nak mint a Jégkorszak trilógiával (ami hamarosan még egy taggal bővül! Stay tuned!)
Összességében egyszer érdemes megnézni, talán kétszer, de többször nem nagyon. Rá lehet unni, kivéve ha nem csak a zenés részeket nézzük..
Pontszám: 7/10

Rango

Bemutató: 2011. március 4.
Rendező: Gore Verbinski
Műfaj: animációs western
Stúdió: Nickelodeon Movies
Kiadó: Paramount Pictures
Hossz: 107 perc
_____________________________

A western filmek egy jó évtizede kimentek a divatból, az biztos. Már kiöregedtek a seriffjeink, a mesterlövészeink, a lovagló magányos farkasaink. Már nem élvezzük a naplementében a homokot felverő lovak nyerítését, a spanyol gitár és a harmónika hangját, a fütyült dallamok végén eldörrenő pisztolyokat, a feszült, épp lőni készülő cowboyokat. Ez már nem az a világ. Ma már nincs erre szükségük az embereknek. Nincs szükségük a koszos kocsmákra, és bennük a verekedő koszos emberekre. Nincs már kereset a whiskeyt iszogató cowboy kalapos hősökre, valahogy már nem látják bennük a szenvedélyt, a romantikát.
Talán pont ezt gondolta Gore Verbinski is, a Karib-tenger Kalózai sorozatának megalkotója. Talán pont ezt a férfi romantikát hiányolja a mai világból, talán épp ezért mutatja be nekünk a szenvedélyesebbnél szenvedélyesebb karaktereket, hősöket, kalózokat, cowboyokat, seriffeket. Így hát belekezdett a Rango-ba. A western sztori.
Történetünk elején találkozhatunk a kicsi gyík főszereplőnkkel. Mármint, szó szerint, egy gyík. És ez a kicsi gyík borzalmasan magányos. Nem csoda, mivel hamarosan ki is derül, hogy ő egy háziállat volt, legalábbis eddig, ám egy armadillonak köszönhetően lepottyant az utánfutóról, és szilánkokra tölt az akváriuma. És íme, ott találta magát a sivatagos és forró vadnyugat közepén, ahol a farkas törvények uralkodnak. Vagy eszel, vagy megesznek. Miután a kis hüllő barátunk majdnem ott hagyja a farkát egy igen veszedelmes kalandban, egy lánykába botlik, aki Beans névre hallgat, csak mert a lány apja imádta a babot. Egy rövidebb szóváltás után a hölgy felveszi az elveszett gyík barátunkat és elviszi a legközelebbi mocskos városba: Dirtbe (magyarul a Szenny nevet viseli, bár elég gyenge fordítás). Óvatlan civilizált barátunk be is sétál egy frissítőre az első kocsmában, és hawaii ingben leül, és kér egy pohár vizet, amiért kegyetlenül kinevetik. A sok fura alak máris megtámadná, ha bele nem kezdene nagy színészi tehetséggel megáldott főszereplőnk a történetében, hogy is végzett 7 emberrel 1 golyó segítségével. A történet végére meg is születik a western hős: Rango! Később, miután bebizonyítja, hogy legény a talpán, a város polgármestere ki is nevezi őt Sheriffé, és kezébe adja a városka legnagyobb problémáját: nincs víz. Ám a víz nem csak víz, az érték, olyan mint a pénz, mindenki attól függ. A vizet bankba teszik az emberek, mint az aranyat szokás. A víz, az a legdrágább dolog a világon.
Tehát Rango seriff feladata, hogy megtalálja a vízhiány problémáját, és megoldja, hogy miért is nem jön a víz sehonnan a kicsi faluba, egyre jobban beleásva magát a hazugságokba, és a városka sötét titkaiba...
Hallottam én erről a filmről jót is, rosszat is, így vegyes érzelmekkel kezdtem bele. Féltem is, de kíváncsi is voltam, ám nagyon, nagyon vártam régóta már, még mielőtt a mozikban leadták volna, hisz jónak tűnt: animációs, gyíkos, Jhonny Depp és Gore Verbinski, akkor már csak jó lehet. De így a film után azt kell mondanom: szenzációs! A képi világ, a zene, a mondanivaló, a történet, és végül, de egyáltalán nem legutolsó sorban, a hangulat!
A történet egy western világba van téve, mint ahogy ezt már fentebb is írtam. Tökéletesen vissza adja a régi "nagyok" hangulatát, mint a Clint Eastwood filmek, vagy a Terence Hill filmek. A mocskos és büdös környezet, a szembe húzott kalap, a feszült hosszú pillanatok mielőtt eldördülne egy pisztoly, a poncho, a szekér üldözés, a vágtázó szekér tetején való lövöldözés, a spanyol zene, és eleve, minden. Egyszerűen néhol már alig bírtam magammal, igaz, én szerelmese vagyok ezeknek a nagyon is romantikus és hangulatos dolgoknak.
Bár manapság kicsit sem különleges, de ebben a filmben is benne volt a mély mondanivaló. Hála istennek nem volt azért szinte már a torkunkba nyomva, és épp ezért, nem is volt túl nyomasztó, mint például a Happy Feet (Táncoló talpak) végén volt. Gyönyörű propaganda ez, hangulatos, és anélkül is elkezd minket foglalkoztatni a dolog, hogy hallanánk a borzalmas számokat, hogy ennyi százalék víz, annyi százalék szenny víz, 1% iható víz, stb. Egyszerűen azt mondja, hogy vigyázzunk a vízzel, ne pazaroljuk, vigyázzunk a környezetünkre, vigyázzunk arra, amit felépítettünk, és legyünk tekintettel mindarra, ami minket körülvesz. Ha van valamink, ne csak magunknak tegyük el, hanem adjunk belőle másnak is, mert lehet nem csak nekünk van szükségünk rá. De mindezt úgy mondja el, hogy egy pillanatig se gondoljuk azt, hogy "jaa, tehát erre ment ki a játék."
A Clint Eastwoodos jelenet meg hát... Nem is tudom kifejezni mennyire zseniális volt. Nem csak egy hatalmas tisztelgés előtte, és a hihetetlen jó színészi alakításainak, de ott és egy igen mély gondolat fogalmazódik meg: "Egy ember sem sétálhat ki a saját történetéből."
Zene. Nos, valakinek, aki már régebb óta olvasgatja a blogomat, elég, ha annyit mondok, hogy Hans Zimmer. Ezt már a kifinomultabb fülű nézők már az első 3 aláfestő zene alapján megmondják, de a nem is annyira jó hallású de régebb óta filmeket néző barátaink is azért egyértelműnek látják. Aki nem tudná mit is jelent ez a név, először is szégyellje el magát, másodszor hallgassa, amennyit csak tudja. Mr. Zimmer ismét eltalálta a megfelelő hangulatot, a jól ismert spanyol gitárral, rumbatökkel, harmónikával, hegedűvel, és trombitával... Hihetetlen jó zenéje van, a jól ismert vágtázások alatti muzsika teljesen elénk varázsolja a régi western filmek hangulatát.
Jhonny Deppet ismét meg kell említeni, hiszen amit Rango karakterével művel, az hihetetlen. Sajnos néha bele-bele hallottam Jack Sparrow kapitányt, de amikor nem, akkor nagyon-nagyon eltalálva volt, a hősies seriff. Szóval le mint a cowboy és a kalóz kalappal és a cilinderrel is a művész úr előtt.
Nem akarok többet mondani, talán nem is lehet eléggé jól körülírni, nézzétek! Ha szerettétek Clint Eastwoodot, és a többieket, ez kötelező darab lesz!
Pontszám: 8/10