Scott Pilgrim vs. The World

Bemutató: 2010. július 27.
Műfaj: vígjáték
Rendező: Edgar Wright
Stúdió: Big Talk Films
Kiadó: Universal Studios
Hossz: 112 perc
______________________________
Vannak akció filmek. Vannak vígjátékok. Vannak thrillerek, drámák, horror filmek. És van Scott Pilgrim.
Ennél jobb (és klisésebb) bevezetőt el se tudnék képzelni ennek a filmnek, mivel egy valódi kis gyöngyszem úgy önmagában, a világban. Nem is tudom mióta vártam már egy hasonló filmre, amikor végre tényleg bemutatják, milyen az az igazi "INDOKOLATLAN" film. És ezek után, hogy azt mondtam milyen egyedi a film, azt kell mondjam hogy nem egészen eredeti. De erről kicsit később, mindent a maga idejében.
A történet főszereplője természetesen Scott Pilgrim, aki egy teljesen átlagos huszonéves srác, aki elmondása szerint "épp csak úgy lebeg a munkák közt", ami, mint jól tudjuk azt jelenti hogy nem dolgozik semmit. Van egy rockbandája (kinek ne lenne?), egy meleg sráccal lakik egy apartmanban, és hetente cserélgeti a barátnőit. Egészen a film kezdetéig, ahol megismeri Ramonát, a rózsaszín hajú titokzatos lányt, aki egyenesen Amerikából költözött ide, Torontoba, Canadába. Természetesen Scottnak ott van még a legutóbbi lány, akit összeszedett, de első látásra beleszeret Ramonába, kicsit különös módon is, hogy előbb álmodik a lányról, mintsem megismerné. Ramona hajlik a randira, és minden nagyon jól megy, a Randi működik, a rockbanda is úgytűnik kezd feljebb törni a "világsiker" felé (ergo egy lepukkant városi pubban játszanak). Ám ekkor valaki becsapódik a nézőtérre, és rátámad Scottra. Miután Scott végzett a sráccal, kiderül, hogy ez Ramona egyik "Gonosz ex-e" volt, akik befolyásolni akarják az ő későbbé szerelmi életét. Sőt, mi több: 7 van belőlük. Tehát elindul a hajtóvadászat Ramona szívéért, miközben Scottra egyre több helyen támadnak rá a gonosz exek, egészen a főellenségig.
Nos, többet nem akarok lelőni a történetből, így is eleget elmondtam már, de lehet látni hogy az egész sztori egyszerűen teljesen indokolatlan. Ugyanakkor ennyitől még nem is nevezném a filmet ennyire hihetetlen jónak, ahogyan azt teszem.
Az egész filmet úgy kell elképzelni, mintha egy játéktermi verekedős játék lenne. Scott a legkülönfélébb módon agyabugyálja el az ellenfeleit, természetesen Bruce Leet megszégyenítő mozdulatokkal, de az egészben a legszebb, ahogyan ezt csinálják. Ahogy az első harc megjelenik, az a rezzenéstelen arc, ahogyan elkezd Scott harcolni az ellenféllel, mintha ez mindennapos lenne a világban, hogy két-három métereseket ugranak, és így tovább.
És most szeretnék kitérni arra, miért is neveztem ezt a filmet nem eredetinek. Akármennyire is gondolkozom, hogy valóban tényleg egy furcsa ember fejéből pattant-e ez ki, az egész beállítása, az egész történet vezetése, és az indokolatlanul ostobábbnál ostobább dolgok valahogy nem hagynak nem Japánra gondolni. Igen, van egy nagyon erős anime, tehát japán rajzfilmes beütése, mintha pár jelenetet egyenesen a Dragon Ballból emeltek volna át. De nem is a Dragon Ball az az anime ami miatt nem nevezném eredetinek a Scott Pilgrimet. Végülis valljuk be, a kettő még a hasonlóságok ellenére is két teljesen más műfaj. Az anime, amelyikről beszélek, és nem hagy nem rá gondolni a film, az az FLCL, a Furi Kuri, másnéven Fooly Cooly. A sztori majdhogynem ugyanaz, van egy átlagos srác, és egy rózsaszínhajú lány megjelenik robogón, és a srác az beleszeret, és hatalmas indokolatlan harcok következnek, és a kis átlagos nyomikából egy igazi hős lesz. De az egész beállítás, az egész hangulat, nekem a film nézése közben abszolút az FLCL volt az ami beugrott, akaratlanul.
A zene. Nos, ne számítsunk a film alatt unalmas aláfestő zenékre, a dum-dum-dum-doi-dum, zenékre, itt komoly zenék vannak, mivel legtöbbször a Sex-Bob-Ombs játszik (Scott bandjája), ha meg nem ők, akkor más nyugis zenék vannak, de elég belehallgatni a soundtrackjébe a filmnek, és megértitek miről beszélek. Kellemes Indie, kicsit Rockkos beütésű számok, érdemes csak úgy hallgatni is őket.
A képi világról fentebb írtam, rengeteg poén van elrejtve amit valószínűleg jobban fog értékelni az, aki szereti a számítógépes játékokat, vagy a játéktermi mindenféle verekedős és lövöldözős RPG-ket. Tehát onnantól kezdve, hogy a leölt ellenség aprókká változik, odáig hogy egy +1 LIFE jelenik meg a levegőben Scott mellett, minden van.
Összességében a film abszolút megnézendő, mindenkinek ajánlom, ez egy könnyed, nevetgélős film. Bár azoknak nem tudom ajánlani sajnos, akik nagyon nem értékelik az indokolatlan poénokat egy filmben, mert bizony van pár olyan jelenet ami már olyan hogy "mi az isten történik". Azért ha van kedvetek, egy letöltést mindenképp megér, nézzétek!
Pontszám: 9/10

The Number 23

Bemutató: 2007. Február 23.
Műfaj: Thriller
Rendező: Joel Schumacher
Stúdió:
Kiadó: New Line Cinema
Hossz: 98 perc
__________________________
Rögeszmék. Olyan kicsiny dolgok esetleg véletlenek az életben, melyeknek túl nagy hűhót rendezünk. De lehet rögeszme egy szokás is. Valahol mindannyian kicsit rögeszmések vagyunk. Mindannyiunknak vannak idegesítő szokásai, melyekről nem bír leszokni. Valahol ez ez pszichológiai kábítószer.
A 2007-es film leginkább ezekkel a kérdésekkel foglalkozik. A történet egy erős thriller. Viszont semmiképp se horror, tehát nem kell majd undorító véres jelenetekre, és borzalmasabbnál borzalmasabb ijesztő jelenetekre gondolni, tehát a 23-as szám sokkal békésebb film, mint a Hetedik. Még a mondanivalóját se annyira nehéz átérezni, de leginkább mégiscsak ahhoz lehetne hasonlítani.
Filmünk elején egy viszonylag normális életet élő sintért, Walter Sparrow-t ismerhetjük meg, aki unalmasan tengeti mindennapjait a város utcáin, amikor egy kutyához riasztják, de az túljár az eszén, és megharapja a karját. Itt még nem is lenne baj, csak hogy a harapás miatt a feleségével megbeszélt találkozóról elkésik, ezért a felesége bemegy egy antikváriumba, és elkezd olvasgatni. Mire Walter odaér, Agatha, a felesége majdnem végigolvasta a könyvet, és meg is veszi Walternek. Bár a könyv elején lévő figyelmeztetés ellenére, hogy ha valaki bármilyen hasonlóságot vél felfedezni a könyv és a való élet között, annak tilos tovább forgatnia a könyvet, Walter egyre mélyebbre és mélyebbre ássa magát benne, minek következtében egyre és egyre több dolog kiderül, és egyre és egyre több dolgot vesz észre maga Walter is, maga körül a 23-as számot például. De nem akárhogy: mindent a 23-as számnak tulajdonít, és mindenben megtalálja. Mivel nem akarok semmit lelőni, így elsőre csak ennyit, de nagy titkok derülnek ki, mint a 23-as sátáni ereje, a 23-as számnak a gyilkolásra buzdító hajlama, és így tovább.
Én még emlékszem, anno. 2007-ben azért kaptam fel a fejem erre a filmre, mivel valóban nekem is 23 volt a kedvenc számom, és én 1992. 06. 23-adikán is születtem, hát biztos voltam benne hogy érdekes film lehet. Egészen más mint amire számítottam, én egy könnyed laza thrillernek gondoltam, vagy inkább "gondolatébresztő" filmnek, de ebben a filmben benne voltak a tipikus thriller jelenetek, és motívumok: csontváz, gyilkosság, börtön, szex, nagy konyhakések, és így tovább.
Nekem nagyon tetszettek a detektív jelenetek. Olyan Max Payne feelingem volt Jim Carrynek attól a kinézetétől, a hosszú, bokáig érő köpeny, és a hátrazselézett haj. Csak a napszemüveg hiányzott. De az egész hangulata is egy '80-as évek beli New York hangulatát adta vissza, ahogyan azt vissza adja a Max Payne is.
Amik aranyosak voltak az a sok 23-as számra visszavezethető esemény, amik az elején (is) megjelennek, de a film közben is rengeteget fogunk hallani, mint például hogy a baktérítő és a ráktérítő 23,5 szélességi fokban helyezkednek el, és ugyebár az 5 az 2 és 3 összege, és 2 elosztva 3-mal az 0,666 és 666 a sátán jelképe. Ilyen és ehhez hasonló levezetésekre lehet számítani.
A képi világ, mint mondtam, megfelelő, bár nincs benne semmilyen eszméletlen. Tetszett, de elviseltem volna még több ilyen Sin City szerű képsorokat, amik a detektíves jelentek alatt voltak.
A zenéről se lehet sok jót mondani. Kellemes muzsikák is vannak, de többnyire szokványos Thriller prüntyögés, még egy normális szaxofon szólót se lehet hallani, pedig nagyon villogtatják benne a szaxit, és Jim Carry is nagyon feszít vele a film közepe felé.
Összességében a film nem volt rossz. Bár nekem túl kevés volt benne az úgymond "thought-provoke" azaz a gondolatkeltés, és néha kicsit ferdítettek a valóságon hogy a 23 kijöjjön, de azért elég hátborzongató volt. Bár a hatást, amit akartak, nem érték el, mert leginkább csak a 23-as levezetéseknél egy félmosoly jelent meg az arcomon egy "Tényleg!" kíséretében, és nem volt hatalmas összerezzenés, hogy "AZTAMINDENIT NEKI!"...
Azért egyszer, ha van időtök nézzétek meg.
Pontszám: 6/10